Monday 8 June 2020

Bulguros csirke


Ha valakinek egy hétköznapi ebédre legtöbb fél órája van, akkor nagyon elégedett lesz ezzel az étellel és nemcsak időgazdálkodás szempontjából. A rizses hús mintájára, együtt főtt csirkemell és bulgur a következőképpen:
Kevés olajon megdinsztelünk egy közepes nagyságú, megreszelt sárgarépát, amit közben megsózunk, így hamarabb megpuhul,  majd hozzáadjuk a felkockázott csirkemellet, nagyjából 20 dekányit. Miután pár perc múlva a húsdarabok teljesen kifehéredtek borsozzuk és hozzáadunk 1 kis bögre bulgurt, amit felöntünk kétszer annyi vízzel, majd összekeverés nélkül fedő alatt hagyjuk főni.  Amikor ételünk elfőtte a levét, el is készült, ekkor hozzáadunk maréknyi apróra vágott, friss kaprot, 2-3 evőkanálnyi főzőtejszínt  és ízesítjük még 1 ek csilikrémmel és ha még szükséges sóval, borssal.
Kevés hozzávalós, gyorsan elkészülő, munkába is dobozolható egytálétel az eredmény.






No comments:

Post a Comment