Ma tegyél valamit, ami visszarepít a gyermekkorodba, akár egy ízzel megidézve. Kiskoláskoromban egyik osztálytársnőm apukája méhészkedéssel foglalkozott, mindig volt finom mézük. Nagyszünetben, volt, hogy elszaladtunk hozzájuk megenni egy vajas mézeskenyeret. Addig nem tudtam, milyen finom ha a mézet kicsit összekeverjük a vajjal, nem csak simán egymásra kenjük. Ma ez jutott eszembe és szórtam még egy kis fahéjt a mézkrémembe. A Németországból való kecskekrémsajt is színfolt volt a mai reggelinél.
Showing posts with label vaj. Show all posts
Showing posts with label vaj. Show all posts
Saturday, 16 December 2023
Monday, 16 October 2023
Fűszervaj
Ha ti is szeretitek a vajas kenyeret és kipróbálnátok valami extrát, ami ráadásul pár perc alatt már kenhető is, akkor készítsétek el ezt a friss petrezselyemzöldes, fokhagymás vajat. Kezdjétek fél vajjal (82%) evőkanálnyi nagyon apróra vágott petrezselyemmel, fél cikk fokhagymával és villával dolgozzátok jól össze. A megkent kenyeret sózzátok. Szerintem a vaj másik fele is így fogja végezni.
Krumplis barnakenyérrel és kakaós tejjel igencsak finom.
Címkék:
fokhagyma,
petrezselyemzöld,
vaj
Wednesday, 21 December 2022
Keksz karácsonyra
Másik ajándékötletem, ha valakit saját készítésű édességgel lepnétek meg az ünnepen: vajas keksz fehércsokis és matchás-fehércsokis mázzal.
Amíg az apró kis kekszek egyenként átvándoroltak az olvasztott csokis edénykén sok szép karácsonyi dalt meghallgattam. Igazi hangolódós tevékenység volt. 
Recept: 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 tojás, 1 kk sütőpor, összegyúrni, sütés előtt pár órát hűtőben pihentetni. A mázhoz olvasszunk csokit és adjunk hozzá kevés olajt is.
Címkék:
fehércsoki,
keksz,
matcha,
vaj
Monday, 15 June 2020
Könnyen finomat!
Egy tökjó reggelit valaki?
A vajas tojás elkészítése pedig nagyon egyszerű: a felvert tojáshoz adjunk vajat és sót, majd teflonserpenyőben lassú lángon kevergessük folyamatosan. A cél a megfelelő besűrűsödés, odasülés mentesen, ezért kell folyamatosan kevergetni és időnként a tűzről levéve is folytatni ezt a műveletet. Az eredményért megéri.
Címkék:
kiadós reggeli,
tojás,
tök,
tökmag,
vaj,
villás reggeli
Sunday, 10 May 2020
Egyszerű és finom tojássaláta
Hozzávalók 2 személyre:
3 főtt tojás,
5 dkg felolvasztott va,
fél citrom leve és reszelt héja,
1 ek apróra vágott snidling,
só, bors.
Addig hagyjuk olvadni a vajat, amíg a víztartalma teljesen elpárolog és szépen elkezd besárgulni, sülni, de vigyázzunk, hogy ne égjen meg, így már nagyon kellemes lesz az íze. A megpucolt főtt tojásokat a reszelő legkisebb lyukán megreszelve keverjük össze az így felolvasztott vajjal és a többi hozzávalóval. Érdemes frissen őrölt borssal fűszerezni. Ha nincs metélőhagyma, anélkül is finom.
Finomabb az íze, ha hagyjuk teljesen kihülni. Laktató szendvicskence, ebben az időszakban a sült spárga mellé is nagyon ízletes, passzoló saláta.
Készítsétek el minél többen! :)
Címkék:
citrom,
snidling,
szendvicskrém,
tojás,
vaj
Sunday, 1 March 2020
Március, virágok és kekszek
Bár
a hivatalos tavaszt 21-től számítják, én már most, március elsején
kikiáltom ezekkel a finom diós zabkekszekkel, ami a zöldülő természet
szimbolikájára szép zöld matcha-por színezést is kapott.
Ez a pátoszos verzió, de az igazság az, hogy igyekeztem a múltkori fehércsokiba hintett változatot kissé egészségesebb formában elkészíteni. Így kevesebb cukorral, barnaliszttel, vajjal és zabpehellyel készült.
S ha már kávézni nem kávézok, talán egy pár ilyen matcha-poros keksz egy pohár joghurttal reggelire azért segít majd a felébredésben. No de a viccet félretéve, egy csésze teába kellene annyi zöldtea levélből nyert macha-por élénkítő hatásnak, aminek a fele került ebbe az adag kekszbe. 🙂
Pontos recept, ahogyan most készítettem:
Ez a pátoszos verzió, de az igazság az, hogy igyekeztem a múltkori fehércsokiba hintett változatot kissé egészségesebb formában elkészíteni. Így kevesebb cukorral, barnaliszttel, vajjal és zabpehellyel készült.
S ha már kávézni nem kávézok, talán egy pár ilyen matcha-poros keksz egy pohár joghurttal reggelire azért segít majd a felébredésben. No de a viccet félretéve, egy csésze teába kellene annyi zöldtea levélből nyert macha-por élénkítő hatásnak, aminek a fele került ebbe az adag kekszbe. 🙂
Pontos recept, ahogyan most készítettem:
15 dkg barnaliszt
10 dkg vaj
7 dkg cukor
7 dkg darált dióbél
2 dkg zabpehely
1 tk matcha-por
A hozzávalókat összedolgozzuk, összegyúrjuk amíg teljesen egynemű tésztát kapunk, ez jó, ha áll pár órát a hűtőben. Nálam ez alkalommal csak fél óra volt erre szánva, majd kis gombóckákat gyúrtam belőlük és ebből lapítottam ki kézzel a kis kekszeket. Egyszerű a folyamat, így még nyújtódeszkára sincs szükség. Ezt követően sütőpapíros tepsibe sorakoztattam a sülésre váró kekszeket, melyek nagyjából 35-40 perc alatt sültek megközepes, inkább lassú fokozaton, (ez sütőtől is függ, én gázlángost használok, ami néha hálátlan vagy inkább kiszámíthatatlan.)
Desszertnek, vendégvárónak ízletesebb, ha csokival is lecsorgatjuk a felületüket sütés után, de most az egészséges reggeliző kekszek kivitelezése volt a fő szempont. Nem számoltam meg hány keksz lett ebből az adagból, mert le akartam mérni, de sajnos jó pár darab elkapkodódott a tányérból, mire oda jutottam volna, így marad a tanács, próbáljátok ki! Nem bánjátok meg!
Thursday, 16 January 2020
Bacon, cukkíni, sajt és még pár finom hozzávaló
...vagyis: baconbe göngyölt sajt-cukkíni rudak murkos-póréhagymás
krumplival
A cukkínit és a sajtot egyforma hosszúságú 4-5 centis hasábokra vágjuk, nagyjából betájolva, hogy egy szelet vékony baconszalaggal teljesen körbe tudjuk őket csavarni. Egy személyre érdemes 3 ilyen göngyöleget számolni. Teflonserpenyőben zsiradékmentesen addig sütjük, amíg a szalonnaréteg megpirul, vigyázva, hogy ne folyjon ki a végeken a sajt.
A krumplis köret a püréhez hasonlóan készül, annyi különbséggel, hogy összetörés után, adunk hozzá, vajon megpuhított reszelt murkot és póréhagymát, amivel jól összeforgatjuk.
Friday, 3 January 2020
Karfiol színesen, finoman
Amikor karácsony után színezett masnitésztát gyúrtam, eldöntöttem, hogy 2020 a színek éve is lesz! A szó szoros értelmében is igaz, hogy jó néha a megszokott, ismert dolgainkat új színben látni, ez érvényes egy egy szép színes étellel megrakott tányérnál is.
Legutolsó bevásárlásomkor már szembe is jött az első, eddig még nem látott és nem használt színes alapanyag, a lila karfiol. Hát persze, hogy lecsaptam rá és megkreáltam belőle az év első színes, húsmentes finomságát.
Maximum 20 perc a főzési ideje a vajas, tejszínes, mandulás, petrezselymes, fokhagymás öntettel meglocsolt sós vízben megfőtt lila karfiolnak. Az íze pedig egyszerűen különleges. Az elkészítés meg épp olyan egyszerű, ahogy itt a hozzávalókat felsoroltam. Felolvasztjuk a vajat és hozzáadjuk a felaprított fokhagymaát, petrezselymet és vágott mandulát. Összeforgatjuk őket, felöntjük tejszínnel és összeforralás után kanalazhatjuk is rá a megfőtt karfiolrózsáinkra.
Próbáljátok ki! 🙂💜
Legutolsó bevásárlásomkor már szembe is jött az első, eddig még nem látott és nem használt színes alapanyag, a lila karfiol. Hát persze, hogy lecsaptam rá és megkreáltam belőle az év első színes, húsmentes finomságát.
Maximum 20 perc a főzési ideje a vajas, tejszínes, mandulás, petrezselymes, fokhagymás öntettel meglocsolt sós vízben megfőtt lila karfiolnak. Az íze pedig egyszerűen különleges. Az elkészítés meg épp olyan egyszerű, ahogy itt a hozzávalókat felsoroltam. Felolvasztjuk a vajat és hozzáadjuk a felaprított fokhagymaát, petrezselymet és vágott mandulát. Összeforgatjuk őket, felöntjük tejszínnel és összeforralás után kanalazhatjuk is rá a megfőtt karfiolrózsáinkra.
Próbáljátok ki! 🙂💜
Címkék:
fokhagyma,
karfiol,
mandula,
petrezselyem,
vaj
Monday, 1 July 2019
Prézlis karfiol, fokhagymás, parmezános tejföllel
Ez egyszerű húsmentes étel, de nagyon laktató és egyetlen titka van, amire érdemes figyelni.
A karfiolt kisebb rózsákra szedve és megmosva sós vízben megfőzzük, majd leszűrés után vajon megpirított zsemlemorzsába forgatjuk, amihez pirítás közben még adhatunk szezámmagot is. A vajat ne cseréljük le olajra, zsiradékra, ebben áll a titok, mert nagyon kellemes ízt kölcsönöz a karfiolnak. Reszelhetünk sajtot a tetejére, vagy tálalhatjuk fokhagymás, parmezános tejföllel.
Wednesday, 17 April 2019
Kagylótészta, szépen és finoman
Ez a könnyen elkészíthető étel a példája, hogy milyen új ízélményt tudunk csempészni egy hagyományos, besamelszerűen elkészített sajtszószba csupán egyetlen elemet bevetve és a tészta színkavalkádjáról még szó sem esett..
A sztár hozzávalót éppen ezért nem is a kagylótésztában, hanem a fűszerben jelölném meg, ami nem más mint az ánizskapor, más néven: édeskömény. Ebből az őrleményből került mokkáskanálnyi a vajon megpirult kukoricaliszt, felöntve tejjel, kevergetés mellett összefőzve reszelt sajttal alapú mártásba.
A cinque colori conchiglie régi álom, amióta az olasz tésztatérképben először elmerültem. Ahogy mind többféle tésztát kipróbálok, egyre inkább osztom a nézetet, miszerint ahány alakú, formájú a tészta, annyi íz, állag és megannyi kombinálhatóság.
Ez a finomság, kevés parmezánnal megszórva és olívaolajjal meglocsolva, fél óra alatt tálalható.
🧡💛💚💜
Tuesday, 23 October 2018
Toszkánából hozva
Pirítós falatkák
Toszkána ihlette gombás, parmezános krémvajjal. Egyszerűen elkészíthető, nem
érdemes kihagyni!
A megtisztított, apróra vágott gombát vajon megpirítva, hozzáadjuk a kívánt vajmennyiséget, aminek teljes felolvadása után még szórunk bele parmezán morzsát. Ízlés szerint lehet még sózni. A kapott massza visszadermedés után könnyen kenhető és ínyenc falatkák varázsolhatók vele előételnek, snacknek. A próba felülmúlta az előzetes elképzelést.
Egy kis adag hozzávalói:
2 db csiperkegomba, apróra vágva
3 dkg parmezán
10 dkg vaj
A megtisztított, apróra vágott gombát vajon megpirítva, hozzáadjuk a kívánt vajmennyiséget, aminek teljes felolvadása után még szórunk bele parmezán morzsát. Ízlés szerint lehet még sózni. A kapott massza visszadermedés után könnyen kenhető és ínyenc falatkák varázsolhatók vele előételnek, snacknek. A próba felülmúlta az előzetes elképzelést.
Egy kis adag hozzávalói:
2 db csiperkegomba, apróra vágva
3 dkg parmezán
10 dkg vaj
Címkék:
amuse bouche,
fűszervaj,
gomba,
parmezán,
vaj
Monday, 2 July 2018
Fennséges egyszerűség
Új hónap, új hét, egy teljesen új kreációval a szép, de még finomabb
étkezésekhez. Igazi különleges amuse bouche született akár egy-egy kerti parti
kezdetére. Nem méz, nem libazsír! Egy nagyon egyszerű eljárással kerülhet a
pirítósra, bagettre a sárgított, sózott vaj. 🥕szalagokat pár perc
alatt karamellizálunk kevés, magas zsírtartalmú vajon, vigyázva, hogy az meg ne
égjen. Ezután, kivéve a murkot/sárgarépát, picit sózzuk a forró vajat és
hozzaadjuk az átalakításra szánt többi vajmennyiséget. Várunk amíg felolvad és
osszeforr, majd levéve a tűzhelyről, újra várunk amíg visszadermed. Az így
nyert kenhető vaj ízében gazdagabb, egyedi különlegesség. Garantáltan nagy
sikert arat majd. Tesztelve!
Címkék:
amuse bouche,
fűszervaj,
hidegtál,
sárgarépa,
vaj
Subscribe to:
Posts (Atom)












