Vörösbort inni, vörösbort enni...

...jegyezhetnénk meg e fogás kapcsán, ami különlegességénél fogva, méltán beillik vasárnapi ebédnek.

 Pulykamell szeletek basmati rizzsel, mellé vörösborban posírozott körte rozmaringos, vörösboros vajmártással.

A meghámozott, félbevágott és magházukat kivájt körték nagyjából 10percet fődögéltek forrás után a vörösborban ellepve, de kihűlésig még e finom itókában áztak, így kellemesen beléjük ivódott a bor zamata. Semmilyen egyéb forralt bor fűszert nem használtam.

Ezidő alatt megfőtt a basmati rizs, ami ebben a menüben a semlegesebb ízet képviselte. Kellett is ez, ugyanis a körte, a sózott-borsozott, szaftosra kérgesített pulykamell szeletek és a főzőlének átlényegült, vörösborral felöntött vajmártás mellé épp egy ilyen köret passzolt.

A mártás hasonlóképp készült mint a kacsa narancsmártása. A szárított rozmaringot a vajon kissé megpirított 2 kanálnyi kukoricaliszthez morzsoltam, majd folyamatosan hozzáadtam a vörösborból annyit, hogy kissé folyós mártást kapjak és belecsöpögtettem a pulyka sültízű levét a serpenyőből. Borsozásnál itt frissen őrölt mozaikborsot használtam, mindig hálás az eredmény.

Különleges és finom ez a vörösborral alaposan megrészegített ebéd, legközelebb hasonló metódussal sertést zsályával és valamilyen gyümölcsdzsemmel fogok tesztelni. Legyetek résen!

Csicseriborsós zakuszkakrém

Tavasz van és még mindig van zakuszkánk? Dobjuk fel kicsit a hagyományos ízeket! Krémesítsük kenhetőbbé, élvezhetőbbé csupán egyetlen hozzávalóval, amit a címben már el is árultam.

Ha szeretjük ezt a hozzávalót, már csak egy botmixerre van szükségünk és a hagyományosan elkészített, felbontott üveg zakuszkánkra, fele-fele arányban adagolva a szűrőben jól átmosott, konzerves csicseriborsóhoz. Igazán finom,  krémes szendvicskrémet készíthetünk könnyedén, fellazítva picit a hagyományos kereteket.

Ízlés szerint, lehet még sóval, borssal ízesíteni a masszát, amely a csicseriborsó hozzáadásával édeskésebb jelegget kap. 

Konyha keresztszemekkel

A varrás a másik szenvedélyem. Annak aki kételkedne, hogy ez sokkal régebbi és erősebb kötődés mint a konyhai tevékenykedésekhez fűződő viszonyom, szemléltetőleg elő szoktam keresni azt a kis videót, amiben alig öt évesen tűvel-cérnával a kezemben még azért sem nézek a kamerába, hiába kérlelnek... Így talán már nem annyira meglepő, hogy amikor tavaly nyáron kis magyar gasztrotörténeti kutakodásba kezdtem, kissé elfogulttá tett Zilahy Ágnes szakácskönyvének 1926-os kiadása. Elkezdtem a borítót fürkészni, ilyen falvédőszerű, keresztszemes öltéstechnikás mintát még sosem próbáltam levarrni. Eddig. Kíváncsi lettem, mit takar az Erdélyi konyha, szó szerint.

És amellett, hogy a recepteket tanulmányoztam és értelmeztem pár érdekes kifejezést, igyekeztem teljesíteni egy kihívást. Mert ez a vállalkozás nagyon annak bizonyult. Többször is félredobtam a vásznat, felmérgelődve, hogy a minta készítője mennyire lazán értelmezte a szálkiszámolást és ilyenkor inkább elmentem főzni. No de a kihívás az kihívás! Rájöttem, kitaláltam,  hogy mit fed az Erdélyi konyha, szó szerint, de hogy valójában mit is, az napi szinten jelentkező kihívás és rácsodálkozás marad, remélem még nagyon sokáig. 

Nem feladva végül, elkészült az én verzióm is... Legyen ez, a tervek szerint ezután is, a folyamatosan bővülő, frissülő virtuális ételgyűjteményem borítója. Immár blogszerűen is. Bízom benne, hogy egy-egy Egyél szépen!-es ételem kapcsán, senki sem néz majd nagyon furcsán össze, keresztszemekkel. :)

Frankfurti leves Kolozsváron

Az alap frankfurti leves receptekhez képest, ebből a változatból kimaradt a hagyma és kelkáposzta helyett kelbimbóval készült, ami kis ízkapszulaként működik ebben a levesben. Bekanalazol egy enyhén fokhagymás, köménymagos, tejföltől savanykás levest és ráharapva a gombóckákra még egy édesség is bejön a képbe, amit a pirított karikák (Lidl-es lengyel kolbász) jól ellensúlyoznak.

Hozzávalók: fél kiló megtisztított kelbimbó, 2 közepes krumpli, 2 szál lengyel kolbász, 1k liszt a rántáshoz, fűszerpaprika, őrölt köménymag, só, bors, 2 gerezd fokhagyma félbevágva, kanálnyi tejföl tányéronként 1,5 l víz.

A kelbimbók megtisztítása után a felkarikázott lengyel kolbászt pirítottam meg kevés kacsazsíron, majd ezt a kissé pörkölődött zsíradékot adtam a vízhez, amibe forráskor belekerült a kelbimbó, és a felkockázott krumpli, a fűszerek és fokhagyma. A kolbász utolsó 10 percben került bele, hogy ne főjjön nagyon szét. Nagyjából fél óra volt a főzési idő, a kacsazsírral készülő rántással még összeforralva tálalhatóvá is vált a tejföllel, ami ehhez a leveshez jobban illik a tejszínnél. Aki szereti a kelkáposzta ízét, főzze meg bátran.

Nem mind ízlik, ami fénylik...

Nagyon trendi egy ideje az édesburgonya, az egészséges életmód hívei eléggé felhájpolják. Gondoltam, kipróbálom. Ízében a sütőtök töménységét és édességét hozza, nevén kívül nem sok köze van a burgonyához. Én adtam neki egy esélyt vajas rozmaringos püréként, de valahogy nem győzött meg az eredmény. De aki szereti az édesburgonyát, az kipróbálhatja. Végül a maradék, mert ételt ugye nem dobunk ki, a nudliszerűen elkészült gombócokban végezte, úgy már tompult az intenzitása és jó lett.

Az már biztos, hogy a paprikás cukkínis, currys csirkenyársak, amik nagyon finomak és beillenek bármilyen diétás étrendbe, legközelebb egy jó kis főzelékben vagy mártogatósban fogják magukat találni, mert a batátás találkozás egyszeri volt. Ennyit az édesburgonyás élményről.

És essen szó még arról is, hogy a legtöbb gasztronómiával foglalkozó emberke csak jól sikerült, extrafinom ételekről számol be és posztol. Pedig a valóságban néha egy-egy kísérletezésből fura ízek is kijöhetnek. Azon kevesek közül, akiket valamennyire figyelemmel kísérek, egyedül Mautner Zsófinál láttam bejegyzést olyan salátáról, amit nem tartott jól sikerültnek. Hitelesebbnek érzem az ilyen megnyilvánulásokat, mint mondjuk az örökpörgő és amúgy szimpatikus Jamie-nél, hogy minden videója végén szinte hátast dob kóstoláskor. De vajon tényleg?