Pisztráng filé sörbundában, rukkolás krumplikrémmel

A panírbundához a tojásokhoz tej helyett sört öntök és annyi lisztet adok hozzá, hogy palacsintatésztaszerű masszát kapjak. A halfilékről mielőtt sózom, borsozom, egy konyhai törlővel még leitatom a nedvességet, majd lisztbe márton mindkét felükön, finomra őrölt kukricalisztet használtam hozzá, majd a sörös bunda kerül rá és forró olajban megsütöm. 

A rukkolás krumplikrém a krumplipüréhez hasonlóan készül, azzal a különbséggel, hogy a főtt krumpli összetörése után a vaj és tej hozzáaadása mellett kerül még bele rukkolavíz, amit turmixgéppel készíthetünk. Ízben nem annyira jelentős a változás, de szépen megszínezi a krumpliköretünket.

Nem mind ízlik, ami fénylik...

Nagyon trendi egy ideje az édesburgonya, az egészséges életmód hívei eléggé felhájpolják. Gondoltam, kipróbálom. Ízében a sütőtök töménységét és édességét hozza, nevén kívül nem sok köze van a burgonyához. Én adtam neki egy esélyt vajas rozmaringos püréként, de valahogy nem győzött meg az eredmény. De aki szereti az édesburgonyát, az kipróbálhatja. Végül a maradék, mert ételt ugye nem dobunk ki, a nudliszerűen elkészült gombócokban végezte, úgy már tompult az intenzitása és jó lett.

Az már biztos, hogy a paprikás cukkínis, currys csirkenyársak, amik nagyon finomak és beillenek bármilyen diétás étrendbe, legközelebb egy jó kis főzelékben vagy mártogatósban fogják magukat találni, mert a batátás találkozás egyszeri volt. Ennyit az édesburgonyás élményről.

És essen szó még arról is, hogy a legtöbb gasztronómiával foglalkozó emberke csak jól sikerült, extrafinom ételekről számol be és posztol. Pedig a valóságban néha egy-egy kísérletezésből fura ízek is kijöhetnek. Azon kevesek közül, akiket valamennyire figyelemmel kísérek, egyedül Mautner Zsófinál láttam bejegyzést olyan salátáról, amit nem tartott jól sikerültnek. Hitelesebbnek érzem az ilyen megnyilvánulásokat, mint mondjuk az örökpörgő és amúgy szimpatikus Jamie-nél, hogy minden videója végén szinte hátast dob kóstoláskor. De vajon tényleg?

Élénk színekben pompázó vasárnapi ebéd

Még egy képkocka az elmúlt hétvége nagy konyhai kalandozásából. Kacsacomb konfitálás. És nem is a fogalom ijesztő, hanem az Idő, amit rá kell szánni, mert van aki 4! órát említ.

Konfitáljuk, gondoltam, ha már ez a trendi eljárás, no és ami fontosabb, hogy a legízletesebb, állítólag. Nagymamám és anyóm minden télen konfitált, disznóvágás után, de ők csak kisütötték a húst, kolbászt zsír alatt minden szakszó nélkül, és hagyták őket beledermedni, majd így volt jó sok vasárnapon át a kikavart krumplipüré mellé illatos-omlós csemege. Tartósító eljárás, mondja a nagykönyv. Oké. Majd máskor gondolunk a télre is.

Alámerítettem én is a felforrósított zsírba a só-bors-rozmaring trióval bepácolt combikat, miután pár perc alatt megpírítottam mindkét oldalukat. Az előkelő társaságba még belevegyítettem egy gerezd félbevágott fokhagymát, két kis babérlevélkét és a leglassúbb lángon lefedett serpenyőben két órán keresztül várakoztam. A végefelé csak, nem akartam, hogy megégjenek, még adtam hozzá kakukkfüvet és még kevés rozmaringot. Egy tejfölös vödörke sima kacsazsír alakult át ezidő alatt ízletes-fűszeres kenhető finomsággá. A metamorfózis szemmel is jól látható volt, de kóstoláskor értettük meg, hogy mit esznek annyira a kacsacombon. Párolt lila káposztával és krumpli pürével zseniális fogás.

A káposzta is kapott babérlevelet, sót, borsot, de a csel, az előkaramellizált egy kanál cukorban van, amivel indul a párolás, attól még különlegesebb az íze. A püré, egyszerűen csak a megszokott formájában, a legjobb kiegészítőnek bizonyult, nála a habosra kavarás a lényeg.

Nem minden konyhai pepecselés éri meg a rászánt időt, de ez nagyon!