Showing posts with label bazsalikom. Show all posts
Showing posts with label bazsalikom. Show all posts

Tuesday, 19 September 2023

Még mindig paradicsom. Kerti.


    Bagett. Ricotta. Sült koktélparadicsom. Balzsamecetkrém. Bazsalikom. Sózva, borsozva. Darált földimogyoró. Ennyi.
    Bővebben: vágjuk félbe a kis kerti paradicsomokat, kevés olívaolajon serpenyőben addig süssük míg karamellizálódnak és krémes állaguk lesz, adjunk hozzá bazsalikomleveleket összevágva, majd forgassuk össze kevés balzsamecetkrémmel, sózzuk, borsozzuk. Kanalazzuk rá a ricottával bőségesen megkent bagettekre és szórjuk meg durvára őrölt földimogyoróval.


 

Thursday, 7 September 2023

Paradicsom duplán


    Vöröslencse leves póréhagymával, paradicsomlével, mellé bazsalikomos, sült paradicsomos bruschettával.
    Kevés vajon dinszteljük meg a felvágott, megsózott póréhagymát, adjuk hozzá a megmosott vöröslencsét, öntsük fel vízzel majd a paradicsomlével és tegyünk bele egy babérlevelet. Ízlés szerint még sózzuk, borsozzuk. Tejes eresztékkel enyhén sűrítsük, a lencse is sűrűvé teszi. Félbevágott koktélparadicsomokat fonnyasszunk meg kevés vajon, majd pirítsuk le kicsit felaprított bazsalikommal, sózzuk, borsozzuk és kanalazzuk rá kis pirítósokra. 
    Ami van, abból főzünk-szerű leves lett, de igazán finom. Legfőképpen talán amiatt, hogy a hagyma, bazsalikom és a paradicsomok a saját kertünkből valók.



 

Tuesday, 25 July 2023

Bazsalikomos humusz


 A minap egyik kolléganőm bazsalikomos humuszt vásárolt ebédre. Sokunknak új ízélmény volt és nagyon ízlett. Azóta vártam, hogy a kertben nagyobbra nőjön a bazsalikom és frissen szüretelve belőle, elkészítsem a magam verzióját.

A következőket kell hozzá könnyen kenhető állagúvá botmixerrel krémesíteni: 1 nagy üveg (570? g) főtt csicseriborsókonzervet (amit én szűrőben át szoktam mosni), 2 ek tahinit, 1 ek mustárt, 3-4 ek napraforgóolajat, 2 kisebb cikk fokhagymát, kevés vizet és ízlés szerint apróra vágot bazsalikomleveleket, sót, borsot, fél citrom levét.