Az olasz töltött csőtészta paradicsommártással vagy
besamelszerű szószokkal készül általában, ezúttal lecsóba
fektettem a csirkehússal töltött hengereket.
4
adag a következőképpen készült: Először elmondanám, hogyan
készítettem a lecsót, aminek ebben az esetben az egyetlen titka,
hogy a hozzávalókat: 1 nagyobb hagymát, 2 db paprikát, 3
paradicsomot nagyon apróra vágtam. Ezeket hagyma - paprika –
paradicsom sorrendben dinszteltem, főztem össze és nagyjából 10
perc, negyed óra eltéréssel kerültek az edénybe, sóval borssal
és oreganoval ízesettem.
A tészta hústöltelékéhez 40 dkg darált csirkehúst, 1 gerezd
apróra vágott fokhagymát, curry-port és egy kis tömlő
ömlesztett sajtkrémet használtam, sóval, borssal fűszerezve.
A csőtésztát, nem főztem elő, a kis hengerekbe kávéskanál segítségével töltöttem
bele a húst. A tűzálló sütőtálam alján végigsimítottam a
szándékosan jó lédúsra hagyott lecsót, ezekbe fektettem a 10 db
megtöltött tésztát. Itt jegyezném meg, hogy ez egy csomag fele.
Ezt aztán befedve a maradék lecsóval és sajtot reszelve rá már
csak a 40 perces sütés maradt hátra, ami alatt kellően
összepuhultak a hozzávalók, tetejükön ropogós sajtréteggel.
Még egy praktikát jegyeznék itt meg, akit esetleg elrettentene a
tészta töltögetés művelete. Lasagna lapokat is használhatunk,
amikre rásimítva a húsmasszát, palaszintaszerűen
felgöngyölíthetjük és hasonló eredményt érhetünk el úgy is.
No comments:
Post a Comment