A varrás a másik szenvedélyem. Annak aki kételkedne, hogy ez sokkal régebbi és erősebb kötődés mint a konyhai tevékenykedésekhez fűződő viszonyom, szemléltetőleg elő szoktam keresni azt a kis videót, amiben alig öt évesen tűvel-cérnával a kezemben még azért sem nézek a kamerába, hiába kérlelnek... Így talán már nem annyira meglepő, hogy amikor tavaly nyáron kis magyar gasztrotörténeti kutakodásba kezdtem, kissé elfogulttá tett Zilahy Ágnes szakácskönyvének 1926-os kiadása. Elkezdtem a borítót fürkészni, ilyen falvédőszerű, keresztszemes öltéstechnikás mintát még sosem próbáltam levarrni. Eddig. Kíváncsi lettem, mit takar az Erdélyi konyha, szó szerint.
És amellett, hogy a recepteket tanulmányoztam és értelmeztem pár érdekes kifejezést, igyekeztem teljesíteni egy kihívást. Mert ez a vállalkozás nagyon annak bizonyult. Többször is félredobtam a vásznat, felmérgelődve, hogy a minta készítője mennyire lazán értelmezte a szálkiszámolást és ilyenkor inkább elmentem főzni. No de a kihívás az kihívás! Rájöttem, kitaláltam, hogy mit fed az Erdélyi konyha, szó szerint, de hogy valójában mit is, az napi szinten jelentkező kihívás és rácsodálkozás marad, remélem még nagyon sokáig.
Nem feladva végül, elkészült az én verzióm is... Legyen ez, a tervek szerint ezután is, a folyamatosan bővülő, frissülő virtuális ételgyűjteményem borítója. Immár blogszerűen is. Bízom benne, hogy egy-egy Egyél szépen!-es ételem kapcsán, senki sem néz majd nagyon furcsán össze, keresztszemekkel. :)
No comments:
Post a Comment