Saturday 25 November 2017

Hagymakrémleves, az új kedvenc



A kibédi hagymakrémleves inspirálta a képen látható elődjét, amit egyik hosszú tusványosi hét után hazafele igyekezve kóstoltam a jónevű Gerendás étteremben. Nagyon finom, krémes volt és elhatároztam, ha nem is cipóban tálalva, de megpróbálom reprodukálni. Azóta már többször készítettem, bár ritkán, mert időigényesebb a többi kedvenc krémlevesemnél.

Ez fehérhagymakrém. Vajon dinsztelt, kevés barnacukorral behintett, sózott, majd megpuhulása után egy kanál liszttel megszórva és tejjel felöntve, két nagyobb fehér hagymából. Botmixeres pépesítés után, szűrőn való átpasszírozása a csel, ez az alapja a tökéletesen krémes állag elérésének. Ezután a kívánt mennyiségig felöntve vizes eresztékkel, majd tejszín, bors hozzáadásával és összeforralással el is készül a különlegesen ízletes krémleves.

Ebben az esetben én sajtchipsszel fokoztam, ami apróra reszelt, kis halmokban sütőpapírra helyezett sajtból készült sütőben. Jó párosításnak bizonyult.

No comments:

Post a Comment