A kibédi hagymakrémleves inspirálta
a képen látható elődjét, amit egyik hosszú tusványosi hét után hazafele
igyekezve kóstoltam a jónevű Gerendás étteremben. Nagyon finom, krémes volt és
elhatároztam, ha nem is cipóban tálalva, de megpróbálom reprodukálni. Azóta már
többször készítettem, bár ritkán, mert időigényesebb a többi kedvenc krémlevesemnél.
Ez fehérhagymakrém. Vajon dinsztelt, kevés barnacukorral behintett, sózott,
majd megpuhulása után egy kanál liszttel megszórva és tejjel felöntve, két
nagyobb fehér hagymából. Botmixeres pépesítés után, szűrőn való átpasszírozása
a csel, ez az alapja a tökéletesen krémes állag elérésének. Ezután a kívánt
mennyiségig felöntve vizes eresztékkel, majd tejszín, bors hozzáadásával és
összeforralással el is készül a különlegesen ízletes krémleves.
Ebben az esetben én sajtchipsszel fokoztam, ami apróra reszelt, kis halmokban
sütőpapírra helyezett sajtból készült sütőben. Jó párosításnak bizonyult.